Budapesten vannak a Vuhanból elhozott magyarok
Jól vannak, de megvizsgálják őket.
Megjöttek a Nagyvárad téri kórházegyüttesről készült látványtervek.
Az intézmény a nemrég bejelentett adósságkonszolidációra vár, de közben a vezetés attól fél, hogy a kormány pénzügyi felügyelőt nevez ki a fejük fölé.
Pár hétig csak félgőzzel, majd egyáltalán nem működik majd a dél-pesti kórház sürgősségi betegellátó osztálya.
Ha az államtitkár a sajtónak azt mondta, hogy csak felújítják a bezárt kórházi osztályt, akkor lesz hozzá szakmunkás is. A Jahn Ferenc 3-as számú belgyógyászatán két festőt is lefényképeztek, akik a plafont mázolják – a padló előzetes letakarása nélkül.
A magyar egészségügy állapotot jól tükröző helyzetre csapott le egy digitális népművész. Alkotása gyorsan terjed a közösségi oldalakon. Az alsó feliratot is érdemes figyelni.
Az egészségügyért felelős államtitkár álhírnek nevezte, hogy az ápolók és nővérek felmondása miatt be kellett zárni a dél-pesti kórház egyik belgyógyászati osztályát, szerinte csupán a betervezett felújítások folynak. A hvg.hu azonban úgy tudja, szó sincs nyári festésről, a problémás osztályra tényleg lakat került. Úgy tudjuk, az az értesülés is igaz, miszerint a dolgozók inkább a svéd bútoráruházat választják, mint hogy az egészségügyben robotoljanak.
A takarításért pedig havonta 17,2 milliót fizetnek egy több mint 10 éves szerződés keretében.
A Jahn Ferenc Kórház szemészeti osztályán találtak vérszívókat, teljes fertőtlenítést végeznek.
Belső vizsgálatot rendeltek el a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézetben, ahol a hétvégén az egyik mosdóban holttestet találtak.
Több napja ott lehetett a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház 9. emeletének női mosdójában az a holttest, amelyet vasárnap találtak meg – állítja a Blikk.
Nincs elég orvos, van, hogy 210 órát dolgoznak havonta a nővérek, és nincs elég motiváció - erről beszélt az RTL Híradónak több dolgozó a dél-pesti kórház pszichiátriáján, ahol hat szakorvos mondott fel egyszerre még januárban. Mivel az intézményben nem lehetett forgatni, rejtett kamerával készítettek felvételeket, amelyeket a hétfői adásban mutattak be.
Tünetmentesek, de a vírus lappangási ideje akár 14 nap is lehet.
A beteg hirtelen zavart lett, a dolgozók próbáltak neki segíteni, de már nem tudtak.
Elmaradt közbeszerzések, ágyi poloskák, halott a vécében - lehangoló képet fest az e heti HVG a kórházi takarítási szolgáltatásokról.